
Értesítés
A Dorogi Ipartestület elnöksége mély fájdalommal tudatja az ipartestület tagságával, és mindazokkal, akik ismerték az ipartestület tagságával és mindazokkal, akik ismerték Emmer József István központi fűtésszerelő mester, hogy életének 76. évében elhunyt.
Ipartestületünk elnöksége és tagsága osztozik a család gyászában, fájdalmában.
Felhívás
Kedves Vállalkozó Társaink!
A Dorogi Ipartestület 2019-ben is folytatja azt a rendezvénysorozatot, ami immár 20. éve
Menedzser Vállalkozói Klub
néven működik évente 10 alkalommal július és augusztus hónap kivételével havonta az utolsó hétfőn (a mellékletben található témákban) döntően tagjaink részére.
2019.-től – úgy döntött az elnökségünk, hogy – szeretnénk, hogy az állandóan változó jogszabályokra való felkészülést a vállalkozóknak úgy segítjük, hogy nyitottá tesszük a Klubfoglalkozásokat és lehetővé tesszük, hogy nem tag vállalkozók is részt vegyenek rajta.
Ezen ismertetővel, az éves tervezett program, meghívó és jelentkezési lap megküldésével indítjuk az évi Klubfoglalkozásainkat. A jelentkezési lapra azért van szükségünk, mert az eddigi Klubnapokat az ipartestület Oktatótermében tartottuk, aminek befogadó képessége 16-20 fő.
Ha meghívásunkra ennél többen jeleznek vissza, akkor egy másik termet kell találnunk, de ez legyen a legkisebb probléma, megoldjuk. De ennek feltétele, hogy a részt venni szándékozó vállalkozók a jelentkezési lapot a megadott időpontig küldje vissza, hogy intézni tudjuk a helyszínt, és még legyen időnk a jelentkezőket visszaértesíteni pontos helyről, és időpontról. Mindenképpen Dorogon tartjuk a rendezvényt.
Várjuk szíves érdeklődésüket.
Kedves Vállalkozó Társaink!
Szíves tájékoztatásul figyelmükbe ajánljuk a Komárom-Esztergom Megyei Iparszövetség „KISZÖV”
Meghívóját
a hagyományos év eleji adójogszabályok változásáról megtartásra kerülő Szakmai Konferenciára.
Kérjük, tanulmányozza a programot, és ha felkelti érdeklődését a mellékelt jelentkezési lapon jelentkezzen a szervezőknél.
Kedves Dorogi és Dorog környéki lakosok!
A Dorogi Ipartestület tájékoztatja önöket, hogy az ipartestület közreműködő szervezésével lehetőség van Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Digitális szakadék csökkentése című projektjének keretében az „IKER II.” ingyenes informatikai képzésre.
A tervezett képzés helye: Dorogi Ipartestület Oktatóterme
(2510. Dorog, Orgona u. 2.)
Tervezett kezdés: 2019. január 14-31. (a szervezési idő rövidsége miatt ez kitolódhat )
Létszám: Maximum 15 fő
Jelentkezési határidő: 2019. január 14.
- 600 millió forintot kaptak a Miniszterelnökségtől a végeláthatatlan túlóra ellen tiltakozó szakszervezetek
- Betlehemi Jászol Kiállítás
- Változnak az EU munkavédelmi szabályozásai
- A nagyvállalatok adhatják át a tudást a kkv-szektornak
- A pénztári hozzájárulás az egyik legjobb munkáltatói juttatás
- Minimálbér 2019: elmarad a nagy emelés?
- Jövőre újabb adókönnyítés jön?
- 400 milliárd forintból meg lehetne állítani a falusi elvándorlást
- Nagyon sok magyar váltana munkahelyet
- Iparűzési adó: beruházás után mentességet, kedvezményt adhat az önkormányzat
Csatolva található a Dorogi Ipartestület 2018/29. számú hírlevele
- A szakmák 80 százaléka eltűnhet – sürgősen lépni kellene
- Öt évig maradhat a kedvezményes lakásáfa
- A különböző méretű vállalkozásoknak különböző gondjai vannak
- Január elsejétől a NAV-nál is kötelező a cégkapu
- A második évben vérzik el a legtöbb vállalkozás
- Nő a KIVA, változik a KATA, jön a csoportos adózás, megy az EVA
- Szakik: apám mesterségét folytatom
- Ezeknek az országoknak vannak a legbarátibb adórendszerei a világon
Kedves Olvasóink!
Ipartestületünk együttműködési, és jó barátai kapcsolatban áll a Fűzfőfürdői Öregdiákok és Tanárok Baráti Körével, akiktől az alábbi képet, és felhívásokat kaptuk.
37. oldal / 44

