Glattfelder Béla nyitotta meg az idei Construma építőipari szakkiállítást a Hungexpo vásárközpontban április 15-én. A gazdaságszabályozásért felelős államtitkár elmondta: az új uniós pályázatok mielőbbi kiírásával az építőipari beruházások száma jelentős mértékben növekszik a jövőben.

A pályázatok új eleme lesz, hogy a magánlakások felújításához is lehet majd támogatást kapni az európai uniós forrásokból – emelte ki megnyitóbeszédében Glattfelder Béla.

Kép letöltése
 
 
 
 
Fotó: Dede Géza/NGM

Közölte, hogy a kormány a következő években 700 ezer lakás felújítását tervezi, ez a munka nagyjából 40 ezer új munkahelyet teremtene az építőiparban. Így az új lakások építése, a középületek építése-felújítása mellett már a támogatott magánlakás-felújítások is hozzájárulhatnak az ágazat további bővüléséhez.

Az államtitkár hozzátette: a legfrissebb, szerdán megjelent adatok szerint az építőipar teljesítménye 5,1 százalékkal nőtt idén februárban. Az egy évvel ezelőttihez képest, az ágazat bővülése 18 ezer új munkahelyet hozott létre. A kormány célja, hogy elősegítse az építőipar további bővülését és új munkahelyek létrejöttét - mondta és reményét fejezte ki, hogy a kiállítás hozzájárul a magyar építőipar versenyképességének erősítéséhez.

Kép letöltése
 
 
 
 
 
Fotó: Dede Géza/NGM

Ganczer Gábor, a rendező Hungexpo Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy idén először hat kiállítás - Construma, Hungarotherm, Reneo, OtthonDesign, Construma Kert és a Lakásvásár - várja a látogatókat, rekord létszámú, összesen 550 kiállítóval. A kiállítók a világ 15 országából érkeztek, Algériától-Kínáig.

A megnyitót követően átadták a Construma-díjakat, amit a Bramac Kft., az Ívcsarnok Építő és Kereskedelmi Kft., a Magyar Kéménygyártó Kft., a Mapei Kft., és a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. képviselője vehetett át. A kiállítás részletes programja a www.construma.hu oldalon olvasható.

Kép letöltése
 
 
 
 
 
Fotó: Dede Géza/NGM

A régió legnagyobb, összesen hat kiállításból álló otthonteremtési és építőipari rendezvénye szerdától vasárnapig több mint 18 ezer négyzetméteren várja a látogatókat.

(MTI,NGM)

 

Április 30 tól indul az Otthon Melege program legújabb pályázata

Április 30 tól indul az Otthon Melege program legújabb pályázata

Április 30-ától pályázhatnak a társasházak energetikai korszerűsítésre

5-60 lakásos épületek tulajdonosi közösségei igényelhetnek pénzt a forráskeret kimerüléséig – jelentette be az NFM államtitkára a Construma ÖkoCity 2015 interaktív kiállítás megnyitóját követően.

Az Otthon melege programban április 30-tól lehet pályázni a társasházak energetikai korszerűsítésére – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára a Construma ÖkoCity 2015 interaktív kiállítás megnyitóját követően szerdán az MTI-nek.

Szabó Zsolt kiemelte: a pályázatban 5-60 lakásos épületek tulajdonosi közösségei igényelhetnek támogatást, pályázni a forráskeret kimerüléséig lehet majd. Rámutatott: a magyarországi magánszemélyek tulajdonában lévő ingatlanok 70 százaléka, nagyjából 3 millió ingatlan energetikailag veszteséges. Az energiahatékonysági fejlesztésekhez minden eddiginél több forrás áll rendelkezésre a 2020-ig tartó uniós fejlesztési időszakban.

Jelezte: a rendelkezésre álló 120 milliárd forintos keretösszeg – ami az 50 százalékos saját erővel vagy hitel jellegű forrással kiegészülve 240 milliárd forint – lehetővé teszi a magyarországi lakásállomány nagy részének energetikai megújulását. A napelemek esetében akár évi 80 milliárd forint forrás áll majd rendelkezésre – tette hozzá. A tárca számításai szerint lakásonként nagyjából 1,5-2 millió forint felújítási keretösszeggel lehet számolni, a saját erővel együtt.